Címkék

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tíz és húsz közötii számok megtanulása. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tíz és húsz közötii számok megtanulása. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 12., kedd

A 10 átlépése, avagy tedd a fejedbe

Mit tegyünk, ha számláláskor, és később  számoláskor (összeadás, kivonás) során már kevésnek  bizonyulnak ujjaink? 
Amíg a golyós számoló tábla  használatban volt, - egy elsős   tanuló alap felszerelése  közé tartozott még a 70-es  évek  közepén is - nem igen lehetett gond azzal a helyzettel, hogy  hogyan jegyezze  meg tanítványunk, gyermekünk a kerek 10-es mennyisége(ke)t, hiszen ott volt  előtte. Látta, gyakorolta minden számolás alkalmával, belé rögződött, hogy  a 10 nem láthatatlan, nem  vész el, ott van az előző rúdon. A tanító  is nyilvánvalóan  látta minden alkalommal, hogy mi lehet   tanítványának a  problémája. Ez által a legjobb  segítséget tudta  megadni számára.
 
A kétszínű golyócskák    eleve  a két  kezet  szimbolizálják a számoló rudakon. Így az elsődleges  probléma, az 5-ös átlépés (határok átlépése) már  megoldódik  mire  a 10-en túli mennyiségek következnek.
 
Azt tapaszataltam, hogy azoknál  a tanítványaimnál jelentett  alapvetően gondot az 5-ös, 10-es, 20-as átlépés  akiknek  a saját  határaikkal van  gondjuk . Ez jól és könnyen  megfigyelhető rajzaikban, mert  sosem mennek el  egy  vonallal  határolt területen a vonalig, s pláne  nem lépik  azt át. Ha  azt a feladat adjuk, hogy színezd ki  az  almát (amit mi rajzoltunk nekik)  nem fogja  a körvonalig színezni. (Tehát  a rajzos  feladatoknak  igen  nagy jelentősége van a tanulás folyamatában, nem csupán esztétikai  nevelés  szempontjaiból , de erre most nem  térek ki bővebben.)
 
Egyfelől HATÁR ÁTLÉPÉS kérdése, az 5, a 10 , 20  stb. Másrészt viszont MEGŐRZÉS kérdése is.
 
A kisgyermek, 2 éves  kora  körül  megtapasztalja saját magán, hogy képes  emlékezni, vagy  felidéződnek emlékei. Később már    tudatosan is  képes  felidézni valamilyen   "hívókép, hívószó"  nyomán korábbi  emlékeket, élményeket. Ez aztán  automatizálódik, és  egyben el is felejtődik  számára, mint mechanizmus.  Ha ezek a gondolkodási  funkciók nem lettek   folyamatosan  "karban tartva" az óvodáskor  alatti időben, akkor bizony  vissza  kell menni  ehhez az alap helyzethez. Ki kell alakítani a kapaszkodókat. A golyós  számoló segítségével,  de ha  az nincs " kéznél" akkor   mégiscsak  a legjobb, az ujjaink használata. Viszont meg kell oldani a 10 elraktározásának  kérdést is ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. Erre találtam ki (kínomban persze)  egy egyszerű, s  azóta  , minden  diszcalkuliás tanulómnál  remekül bevált módszert.
 
Mikor elértek az ujjaikon a  10-hez, és tovább kellett  haladniuk, azt mondtam, hogy   a nyitott tenyereket tegyék a fejükre  és tegyék be  a 10-et  a fejükbe. Ez  mozdulat, a mennyiség "elhelyezése ", képezte  a továbblépés  alapját.
Ezzel    megszakítással-tudatos "elraktározással" folytatódhatott aztán a további számolás. Gyerek függő, hogy  mennyi  ideig kell ezt a  módszert  használni,  de  mindegyik  tanítványom- a legsúlyosabb esteknek   tartottak is    megtanulták így a 10-es  átlépést, S  persze  mikor már képesek voltak "fejben" elvégezni ezt a műveletet , elhagyták a mozdulatot is., s ugyanúgy  dolgoztak mint  könnyebben "raktározó,  határátlépő"  társaik.
 

2012. augusztus 1., szerda

Tíz és húsz közötti számok megtanulása

A tíz után következő számokat ugyanúgy egyenkét tanulják  meg a  gyerekek  mint az  korábban a tizes  körben történt, - csak talán  kicsit gyorsabban- A legelső nehézség amivel találkozunk az   a számok neveinek  kimondása. A gyerekeknek  el kell fogadniuk, hogy a tíz és a tizen  ugyanazt a fogalmat  takarja. Ezt  a legtöbb  discalkuliásnak nevezett gyerek esetében külön meg kell tanítani a felnőttnek.
tizenegy , tizenkettő,  tizenhárom... stb
A  húsz átlépésekor is tapasztaljuk majd, hogy   szintén külön  tanulási  fázist  jelent  a számok  neveinek elsajátíttatása- bár  akkor  már kicsit  gyorsabban  megvalósul.

Nem kell ugyanakkor  ezt valami  extrém   dolognak  értékelni, hiszen  a természetes  tanulási  folyamat is  ugyanez, csak  pár évvel korábban valósul meg manapság. Mikor  pályámat kezdtem  akkor  még  természetes  volt egy falusi tanító számára, hogy vannak az osztályában olyn tanulók  szép számmal akik nem rendelkeznek  semmilyen   "előképzettséggel", s neki kell átvezetni   tanulóit ezen a tanulási   szakaszon is.
A kids  tv-ben pl  külön egységek vannak a  számok neveinek  megtanítására, zenés,  jókedvű formában,  ami  viszont sajnos  a mi    rendszerünkben hiányzik. Pedig  sokkal hatékonyabb lenne egy-egy dallal, vidáman- szinte   észrevétlen megtanulni  a számok neveit, egymásutániságukat.

 A  fülbemászó dallam az egyszerű szemléltetés s az ismétlések korlátlansága  természtes  módon  meghozza   az eredményt. S  nincs  más  módszer, mint a gyakorlás, ismétlés  mindaddig  míg be nem vésődött,

De ugyanez  vonatkozik  a síkidomok elnevezésének megtanulására is, csak  válogatni  kell a különböző jobbnál jobb  animációk között
csakúgy mint a szinek neveiesetében.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...