Kell-e három nap az első betű rögzítésre? Hiszen sokan úgy jönnek iskolába, hogy ismerik az A betűt. Ez valóban így van. Viszont egy betű rögzítéséhez minimum 3 tanórára van szükség. Kipróbáltam én is , mikor elkezdtem a rendszeremet a gyakorlatban használni, hogy a nagy lelkesedést, odafigyelést, teljesítményüket látva 2 napra csökkentettem le a rögzítési időt, (pl. az ií-nél ami könnyű betűnek számít). S pár nap múlva be kellett látnom, hogy pont az az egy nap hiányzott a teljes elmélyítéshez. Felületesebb lett tudásuk , mint a korábbi betűknél. Akkor kellett beiktatnom egy plusz napot. Későbbi osztályaimban már szigorúan tartottam magam a minimum 3 napokhoz , s jól bevált.
Ezeket a napokat remekül fel lehet használni arra, hogy a különböző tanulási / rögzítési módok begyakorlására fordítjuk. Így aki vizális rögzítésben gyengébb az azt gyakorolhatja, akinek a tapogatásos gyakorlatokból van többre szüksége arra is kaphat elegendő időt. S persze jöhetnek a különböző játékos rögzítési gyakorlatok, amelyek a szociális fejlődésüket is szolgálja. Tehát nem kidobott idő ez, ellenkezőleg, épp azt segíti elő, hogy egész lényükkel a betűtanulás öröme felé tudjanak fordulni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése