Olyan mint a másik! Mindkettő ugyanaz.

Ha  már  vannak szavai a gyermeknek  a mennyiségekre: egy, kettő, három, négy  ....  akkor természetses módon elkezdődik  a  hozzárendelés is. Főleg ha a családi /  nevelőotthoni  környezetben a szavakhoz tevékenység járul. Természetes módon megtanulja, hogy van  amiből egyet kell  felvenni, póló, nadrág kabát,  de van amiből kettőt, (zokni, cipő, papucs, szandál, kesztyű), vagy két ujja  van a   pólónak és két szára a nadrágnak.

Semmiségnek tűnik, de egyáltalán nem az. Az a gyerek  akit kiszolgálnak, "felmentést kap" a szüleitől a mindennapi élet velejáróinak tevékenységeiből ( teregetés,  száradás utáni  ruhapakolás,  zokni párosítás, mosogatás utáni   elpakolás, terítés, rendrakás, nem éli át ezeket a fontos  momentumokat, nem történnek meg  benne  a kis  felfedezések. Az "olyan mint  a másik, mindkettő  ugyanaz" saját élményei.

S persze gyorsabban helyére kerültek a tárgyak  a lakásban, hamarabb fel is öltöződik, kétség kívül, viszont akkora hátrányba  kerül "fel nem mentett " társaihoz képest,  az iskolába  lépéskor, ami évekre  visszavetheti  haladásában.  

 A kisgyerekkorban megúszott idő és energiaráfordítás  sokszorosan visszaüt  az  első osztály követlemények teljesítésének hiányában. Ugyanis  akkor kell felépíteni  -  a természetes módon  elmulasztott - fogalomrendszert. "Művi rácsodálkozásokkal", pedagógiai  szakszóval  megfigyeltetéssel  eljuttatni a tanulót ahhoz az élményhez, hogy képes önállóan következtetésekre  jutni, ha megfigyeli ami körülötte, vele  történik..

A kisgyermeknél ez persze  saját ütemben , természetes  módon történik, ami öngerjesztő folyamatként  kivácsiságát erősíti a  világ  irányába, stabil alapkat téve  a tanulás irányába.

Akibe  ezt a folymatot be kell ültetni, mint egy implantátumot,  először is  szégyenkezik magát tekintve, hiszen az első osztályban azt   észreveszi, hogy a többiek  előtte  járnak, s ráadásul mivel hozzászokott a  "felmentettségi státuszához" , még ezt is  meg kell  változtatnia a pedagógusnak. Ami nem konfliktus mentes. S  csak ez után  kezdődhet el az érdemi  munka. Többszörösére növelve  a ráfordított időt, energiát, mint amennyivel  ez természetes  módon létre jöhetett volna.

Ezt támasztja  alá  az  a tapasztalat is, hogy olyan tanulók esetében akik kiskorban kerültek állami gondozásba, s e miatt számukra ez a felfedező, gondoskodva nevelő szakasz kimaradt, sérült  - az iskolába lépéskor az  ebből keletkező  hátrányokat viszonylag  gyorsan  kiegyenlítik ( szívják magukba a tudást,  mint   szivacs a vizet -szoktuk  mondani  rájuk)

Míg a szülővel (eggyel vagy kettővel) felnőtt, de 2-5 évesen is  kisbabaként kezelt, óvott, féltett gyerek mikor az iskolában  szembesül azzal, hogy tevékenységeivel kapcsolatban vele szemben elvárások, igények vannak  ellenállásba  vonul.  Egyáltalán nem akar teljesíteni, megúszni akar,  őt hagyják békén  effektussal, Elvan  saját  jétékvilágában, sokkal roszabb  képet mutatva önmagáról, mint valós adottsága.